Vélemény az év két záró epizódjáról

2013.12.27. 9:40, Admin

A FOX csatornán idén utoljára a Yellow Subterfuge-t, és a White Christmas Blue-t, vagyis a 7. és a 8. részt láthattuk. Valószínűleg ebben az évadban 22 rész lesz összesen (az eddig tudottak alapján), vagyis még nem járunk a felénél sem.

A véleményezést kezdeném a a Couch Gagekkel, amik nekem egyiknél sem nyerte el olyannyira a tetszésemet, de amilyen döcögősen indult, úgy láthatunk két fantasztikus részt. Nekem jobban elnyerte a tetszésemet a 7. rész, ami nálam a közel múlt kedvenc része lett.

Szóval ez az epizód olyan jól össze lett rakva és a szálak is ügyesen haladtak. Az egyik, ugye a főszál, a Bart félle javulásról szólt, ahol mindent megtett azért, hogy feljuthasson egy tengeralattjáróra. Míg csattantak a poénok folyamatosan, addig egy kis érzelmes részt is láthattuk, amikor Homer odamegy Barthoz, hogy ne legyen szomorú amiért nem sutot fel. Az úgynevezett B szál pedig arról szólt, hogy Ropi, hogy szerez újra pénz a csődben Lisa segítségével. Itt ajánlanék egy Frinci és Franci showt, amit a képre kattintva érhettek el.

Szóval nálam ez egy 10/10-es rész volt, mindenkinek ajánlom a megnézést, ahogyan eddig az egész 25.évadot is. A Yellow Subterfuge-t már feliratosan is láthatjátok, itt az oldalon. Ez a rész 6,85 millió embert csalogatott a képernyő elé aznap este, ami már önmagában is nagyon jó szám, de a karácsonyi rész még ezt is meg haladta, jöjjön a White Christmas Blue értéklése.

Újjab jó rész. Újjab sikerek a Simpson családnak. A történet az  volt, hogy míg Spriengfildben leeset a hó karácsonk idejére addig szinte sehol máshol nem. Ez rengeteg turistát vonzott oda, Marge is fogadott be pár embert, hogy a válságos időben egy kis pénzt tudjon ő és családja félre teni. A kérdés persze az, hogy miként fog ez bekavarni a család életébe? Ezt tudhattuk meg a 8. epizódból. Nekem ez a rész is nagyon tetszett, nevettem rajta eleget. Ezt a részt, megdöntve az évad rekordját 8,48 millióan látták. Erről a részről nem is mondanék többet, előre is boldog új évet kívánok, és ne felejtétek jövőre is várlak titeket! Az évnyító Simpson család epizód a Steal This Episode lesz, január 5.-én.

Szavazás

Mit gondolsz a 25.évadról?

Összes szavazat: 17