Eltelt az évad fele, és az jár a fejemben, hogy az alkotókat miféle ihlet szállta meg az elmúlt 4 hónap során. A közepes évadkezdést leszámítva sorra jönnek a szórakoztató, vicces, tanulságos epizódok úgy, hogy nem látszik, hogy már 560 epizódon is túl van a franchise. Mindegyik epizód tud valami új színt hozni, és ez igaz a jelenleg tárgyalt két részre is.
The Man Who Came To Be Dinner:
Olyan volt ez az epizód, mint a Simpsorama című rész: Egy elsőre lehetetlennek tűnő koncepciót sikerült jól megvalósítani, ám a végeredmény ismét (pici) kívánnivalót hagyott maga után. A legnagyobb probléma ismét az idő rövidségévével volt, hiszen ebből a sztoriból akár egy dupla epizódot is ki lehetett volna hozni. (Ez is jelzi a minőségjavulást, hogy 1-2 éve még túl elnyújtottnak tartottunk egy-egy cselekményt, most pedig 20 perc túl rövid egy remek ötlet megvalósításához.)
Az epizód legnagyobb erőssége a kreativitásban érhető tetten, az eddig csak hallomásból ismert Regel7 bolygó mindennapjait remekül sikerült bemutatni, néhány remek ötlettel átszőve.) A másik erős pontja a legutóbbi 20 percnek az a töménytelen mennyiségű popkultúrális utalás, amivel szórakoztattak bennünket, néhány pillanatra megidézték a Csillagok háborúját, a Star Treket, egy másodpercre a Futuramát is, és még a sorozat egyik legendás pillanatát is láthattuk újra feldolgozva. (Mikor Homer chipset akar enni az űrben.)
Aminek külön tudtam örülni, hogy ezúttal minden apróság meg lett magyarázva (ellentétben néhány korábbi nem kanonikus epizóddal, nem is beszélve Kang és Kodos klipshowbeli feltűnéséről.), s így egy teljesen jól működő epizódot kapunk, amelynek egyetlen hibája a rövidsége.
Többszöri megtekintésre ajánlott epizód, az évad egyik legszórakoztatóbb darabja: 10/8
Bart’s New Friend:
Be kell vallanom, babonából egyetlen epizód előtt sem olvasom el a történet, hogy ne legyenek elvárásaim előre az adott résszel kapcsolatban, s így könnyebben át tudom adni magam az élmények, vagy a csalódottságnak. (Idén utóbbira nem igazán volt példa.)
A címből arra lehetett következtetni, hogy egy már x+1-szer felhasznált klisét fogunk látni, amelyben Bart összehaverkodik valakivel, hogy aztán a szokásos forgatókönyv útján mennyen végig az epizód, ehhez képest megkaptuk a Segítség felnőttem című film parafrázisát.
A kanapé gagben ezúttal is mese kiváló átdolgozását láttuk, mégpedig a „Három medve” című klasszikusét. A felvezetés túl lassú volt, és nem is igazán értettem, miért pont Stacy Keach szinkronizálta, Homer munkatársát. (Bár a felvezetés mellett szóljon, hogy egy pillanatra jól bemutatta, mennyire is nagy nyomás helyezkedik egy Homer pozíciójában dolgozó átlag amerikaiakra.) A történet igazából a cirkuszban történt jelenetektől kezdett pörögni, ám onnan meg sem állt a stáblistáig. Mindig is szeretjük, ha Homer elveszíti az önkontrolját, és nem képes viselkedni, és most is nagyon viccesen sült el, amikor gyermekként viselkedett. (A poénok másik része, a feltűnő hipnotizőr munkájából adódtak.) Bart és Homer kapcsolata ismét fontos szerepet játszott, azzal a kissé sajnálatos tanulsággal, hogy ez a viszályuk csak speciális keretek között működhet normálisan.
Lisa és Marge ezúttal háttérben maradtak, az utóbbi időben kevésbé előtérbe kerülő Wiggum rendőrfőnök viszont remek poénforrásként működött.
Összegezve 15 perc remeklést látunk, egy közepes felvezetéssel, és politikai üzenet tartalmú lezárással, amelyet ismét csak ajánlani tudok.
10/7,5
Az elkövetkező időkben a sorozat vetítési időpontjait erősen befolyásolja a végjátékát élő NFL bajnokság, hiszen a főcsoport elődöntők miatt ma nem kerül új epizód adásba, a Pro Bowl gála nem jelenthet konkurenciát a sorozatnak, így két hét múlva jön a következő rész, majd február első napján a FOX TV nem kockáztat. a Super Bowl műsorsávjában egy epizód vetítésével.
Remélem, sokak nevében beszélek, ha azt mondom, hogy a folytatásban is hasonló minőségű epizódok következnek.