Ilyen volt a 26. THOH

Bár az idei halloweeni különkiadás színvonalában elmaradt mondjuk a tavalyi ilyen jellegű epizódtól, mégis azt tudom mondani, hogy nagyon is illeszkedik az elmúlt időszak javuló tendenciát mutató epizódjai közé.

A Treehouse of Horror epizódok az elmúlt negyedszázad (kimondani is félelmetes) során külön fogalommá nőtték ki magukat nem pusztán a Simpsons rajongók, hanem a sorozatkedvelők között is. Teltek múltak az évek, frászt hozta ránk a Holló, túléltük az Y2K-t,de még azt is karcolás nélkül úsztuk meg, mikor Kang kiirtotta a Jerry Springer Show közönségét, és a 2000-es évek közepére ezek az epizódok bizony kezdtek veszíteni a nívójukból. 2011-re konkrétan eljutottunk oda, hogy a sorozat egyik leggyengébb 20 perceként egy THOH részt kellett elkönyvelnünk.
2012-re aztán összekapták magukat az alkotók, és a maja naptár éve óta két kiváló és egy egész jól sikerülő borzongást kaptunk ajándékba Mindenszentek ünnepére. (Nem tudom, miért nem lehet mindkettőt megtartani.) Az idei epizódot is beilleszthetjük a sorba, mégpedig inkább a jó részek közé.

A felvezető képsorok nem voltak híján a kreatív ötletnek, ám sajnos a végére túl elnyújtottnak éreztem az introt. Az első történetben végre visszatért Balfék Bob, és elvégezte azt a gyilkosságot, amit immáron 25,5 éve vártunk. Magamból kiindulva óriási élmény lehetett a törzsrajongóknak ahogyan kedvenc háttérszereplőnk legyilkolta ősellenségét Bart Simpsont. Már ezért is megérte elkészíteni ezt a szegmens (No meg Kelsey Grammer újbóli vendégszerepléséért.), ám amikor az elején megtörtént a cselekedet már érezni lehetett, hogy  nincs vége. És igazam lett, azáltal, hogy a gyilkosság után Bob életre keltette Bartot, hogy újra és újra megölhesse elbagatellizálták az egész esetet, és legyártottak nekünk egy élőszereplős Inci és Finci különkiadást. (A klónozós rész részt konkrétan onnan merítették.) Az egészet menti, hogy természetesen nem kanonikus volt a történet, ergo nem kell komolyan venni, de azért úgy gondolom, hogy egy picit sikerült túllőni a célon.

Amit imádok az ilyen feldolgozásban az annyi, hogy minden minőségi műfajhoz a kellő tisztelettel nyúlnak a készítők, ha Kubrickot adaptálnak tudhatjuk, hogy ízléses poénok jönnek, ha mondjuk a Godzillát, akkor felkészülhetünk egy trash paródiára. A japánok mitikus szörnye esetében sem volt ez másként. Óriási ötlet volt Homert ebben a szerepben bemutatni, és a poénok java része is tökéletesen épült Homerzilla adottságaira és ostobasággára. A szegmens záró képei pedig jól kiparodizálják, hogy Hollywoodnak mennyire nincsenek ötletei, és, hogy állandóan ezt a sztorit dolgozzák fel.

A harmadik cselekményvonalban a rádióaktív sugárzást átélő gyerekeknél szintén egy korábbi ötletre futott ki a cselekmény, ugyanis az erejével visszaélő Milhouset láttuk a bosszúról szóló trilógia egyik szegmensében is. Ez a történet is egy jól megírt, 7 perc erejéig szórakoztató epizódszegmens volt, semmi több. A poénok itt leginkább egy már korábban, és rosszabbul bemutatott sablonra épültek, vagyis arra, hogy a gyerekek hogyan is boldogulnak új képességükkel.

Összegezve megint jó volt végignézi az aktuális THOH epizódot, és reménykedjünk, hogy legalább ezt a színvonalat tudja majd tartani maga a sorozat is a későbbiekben. Az idáig remeklő 27. szezon már hétfőn hajnali 2-kor folytatódik egy új epizóddal.
10/7