Alapadatok

A Simpson család korunk egyik leghíresebb rajzfilmsorozata, melyben rengeteg humort és társadalmi kritikát is találunk. Matt Groeningtől származik, aki a Fox csatornának készítette el a műsort, a Klasky Csupo stúdió segítségével. A jól felépített karakterek, valamint remek történet melett, a sikert azt biztosította, hogy a sorozat a mai napig minden korosztálynak remek szorakozást tud és tudott nyújtani. 1987. április 19.-én volt a nap, amikor Amerikát elérte a sárgaláz, ugyanis ekkor mutatkoztak be Simpsonék a nagy közönségnek. A premierre a Tracy Ulman Show keretein belül került sor, egy 1,5 perc hosszúságú rövidfilmmel. Ezután az amerikai nézőknek, még két évett kelett várnia a sorozat debütlására, ugyanis a Fox csatorna 1989. december 17.-én tűzte műsorba a Simpson család 1. évadát. Már a legelső évad is Emmy-díjat zsebelhetet be, sőt a csatorna legnézetebb műsora lett, így a folytatás elkerülhetetlen volt. Jelenleg a 26. évad fut az amerikai képernyőkön, de Al Jean már bejelentette, hogy a 27. évad gyártása is elkezdődött.

Történet

A Simpson család nem átlagosnak, de annál inkább viccesnek mondható hétköznapjaiba pillanthatunk bele. Homer Simpson, történetünk egyik főszereplője, a spriengfieldi atomerőmű 7G szektorában dolgozik felügyelőként, és nem a szorgalmasságáról híres. Míg ő dolgozik, a háztartásban felesége, Marge jeleskedik. Lisa a család esze, mindig szorgalmas, a tanulást helyezi az előtérbe, ellentétben nagyobbik fiú testvérével Barttal, aki a csínyeiről híres. A három gyermek közül a legkisebb Maggie, ő első szavaival küszködik.

Elismerések

Matt Groening egy olyan családot alkotott meg, ami minden társadalmi rétegnek vigyort tud csalni arcára. Hiszen míg gyerek poénok, sokszor kifejezetten felnőtteknek szóló viccek is felhangoznak. A nagy sikerre nézve, egy filmet is készítettek belőle, amelyet 2007-ben láthatták az amerikai és magyar nézők is. Bár ez a film sok nehézséggel járt, és az összes készítőt lefoglalta, az eredmény is meg lett, mivel 526,2 millió dollár nyereséget hozott. A sorozat minden idők leghosszabb ideig sugárzot szituációs komédiája, valamint animációs filmje. A Time magazin a 20. század legjobb televiziós sorozatának ítélte, 2000. január 14-én pedig a Hollywoodi hírességek sétányán is elismerték a sorozatot egy csillaggal. A sorozat kiemelkedő teljesítményét, a 31 Emmy-díjjal, 30 Annie-díjjal valamint a híres Peabody-díjjal is jutalmazták.

Kezdetek

1989 májusára kiderült, hogy Simpsonék kinőtték a Tracy Ulman showt, és a Fox csatorna is meglátta a lehetőséget a projektben, így Matt Groening lehetőséget kapott egy 13 részes évad elkészítésére. Tracy Ulman sokáig perrel fenyegetőzött, mondván az ő műsora tette híressé a Simpson családot, a valóságban ez azonban pont fordítva volt. Ha nem lettek volna a családról szóló rövidfilmek valószínűleg az egész műsor egy hatalmas bukás lett volna, és Amerikán kívül nem is tudnák az emberek, hogy létezett egy Tracy Ulman Show című műsor.

Az első 20 perces epizód, amely elkészült a Some Enchanted Evening  (magyar fordításban: Még egy ilyen remek estét) címet viselte. Ezt tekinthetjük a sorozat Pilot epizódjának, amelyet tesztvetítésen mutattak be a közönségnek. A visszajelzés azonban nem volt egyhangúan pozitív, mivel úgy gondolták túl visszatetsző lehet egy ennyire sötét hangvételű epizóddal nyitni a sorozatot. Így 1989 szeptembere helyett a premiert decemberre tolták, és a Simpsons Christmans Special lett a széria első epizódja. A döntés teljesen érthető, hiszen így a közönségnek először nem három gyermekkel kellett szembesülni, hanem egy egymást feltétel nélkül szerető családdal. A december 17.-i premier minden várakozást felülmúlt, 26 milliós nézettségével, amely az amerikai televíziózás egyik legnézettebb debütálása lett. A Fox első, olyan műsorra lett a Simpson család, amely Amerika 30 legnézettebb műsor közé is bekerült, ezért a csatornának is nagy előre lépéseket nyújtottak Simpsonék. Az első epizód leginkább a karakterek megismertetéséről szólt, a készítőknek fontos volt, hogy minél hamarabb szerethetővé tegyék a nézők számára a szereplőket. Ezért is, az első epizódban többnyire a család pozítiv, mintsem a negatív oldalát láthatjuk.

Bár az első évadban Maggiet kiéve valamennyi főszereplő kapott egy saját epizódot, az alkotók Homert és Bartot mindenki fölé helyezték.

A Simpson család fejét sokszor illetik a lusta, és az önző jelzőkkel, ám az első epizódokban nem azt a Homert látjuk, akit később. Egy tisztes munkásembert mutatnak, aki mindennél jobban szereti a családját, és bár ragaszkodik az élet élvezeteihez, mégis a lelke mélyén egy vidám és kiegyensúlyozott életre vágyik.
Az első részek abban is különböznek a jelenlegiektől, hogy jóval búskomorabb hangulatban készültek, és nem féltek olyan témákról beszélni, mint a depresszió, az öngyilkosság megkísérlése, a családban való álaltias légkör vagy a házastársak elhidegülése egymástól.

Bart volt az a karakter, akire az egész sorozat épült, ő volt az addig nem látott stílusú szereplő, akivel megcélozták a nézők célcsoportját. A legtöbb epizód Bartról szólt, de mindent a karakterrel próbáltak eladni a rá jellemző mondatokat tartalmazó pólóktól egészen a játékfigurákon át, a törülközőig. Ez a készítők örömére sikerült is, mivel csupán az első 14 hónapban, több, mint 2 millárd dollár volt a kereslet, és valljuk be, ekkora számokkal bizony kevesen dicsekedhetnek el. A sorozat rajongói ezt az időszakot nevezik Bart mániának.  Bár a Barthoz kapcsolódó epizódok egytől egyig remekül sikerültek, mégsem, ezek azok amelyek a legjobbak közé tartoznak.

Amerika azonnal kedvencévé fogadta ezt a furcsa, ám maximálisan szerethető családot, és az első évad végére a csatorna legnézettebb szegmensét szolgáltatták Simpsonék. Ahogy az idő haladt előre, a karakterek úgy kezdtek egyre kidolgozottabbá válni, mind vizuális, mind karakterfejlődési szempontból. Az epizódok minősége tendenciózusán növekedett, eltűnt az első epizódokra jellemző kissé bugyuta történetvezetés, és a helyét átvette a társadalomkritikai attitűd, amit a mai napig megőriztek a készítők. Az első epizódokban többnyire még csak a család tagjait láthattuk, ez azonban a későbbiekben változott.