Minden amit a 27. évadról tudni akartál

2015.09.11 21:10

Alig több, mint két hét és visszatér kedvenc sorozatunk az amerikai képernyőkre a 27. évaddal. A nyár folyamán már elolvashattátok nálunk, hogy mit tudunk a nemsokára érkező szezonról, azonban most összefoglaltuk ezt nektek némi kiegészítéssel. Vigyázat, spoiler veszély!

Homer meddig megy el a gyógyszertáras nővel?

Kezdjük azzal a hírrel, ami leginkább felkavarta a port A Simpson család körül. Vagyis, hogy Homer és Marge elválik a kezdő epizódban, amely az "Every Man's Dream" címet kapta. Megijedni azonban nem szabad, mivel bár Homer a szakítás után még egy gyógyszerésszel is összekeveredik, a házaspár ki fog békülni egymással az epizód végéhez érve. Ezt követi majd október 4.-én a "Cue Detective" című epizód, amelyben Homert egy dohányzásmentes kihívást kap.

         Homer elválaja a kihívást

Az idei szezonban két halloweenes rész is érkezik, az egyik a szokásos horror paródiát hozza a "Treehouse Of Horror XXVI" epizódban, ahol egyébként Balfék Bob megöli Bartot egy epizód erejéig, míg a másik azt mutatja meg, hogy a sárga családnál, hogyan is telik el ez az amerikai ünnep.

Al Jean azt nyilatkozta, hogy ő leginkább Pók Malac visszatérését várja, bár a filmből megismert állat valószínűleg csak egy cameora néz be. Az évadban egy, olyan részt is kapunk, ahol Maggie kapja a főszerepet. Az epizódnak a "Puffless" címet adták, a történt szerint pedig a legkisebb Simpson gyerek a tetőn fog beszélni plüss állatokkal. A készítő azt mondta, hogy a sorozat itt másik stílust fog ölteni.

          Lisa már vesztett pénzt pókerben, idén Homer is elköveti ezt a hibát

A szezonban egyébként biztosan feltűnnek Marge testvérei, Selma és Patty, akik most először valóban lefognak szokni a dohányzásról. Valamint nem kis galibát fog okozni Simpsonéknak az is, hogy Homer 5000 dollárt veszít majd pókerben. Ha pedig már a problémáknál tartunk, a családot ki fogják rabolni, mesélte ezt is el a csatorna a legújabb évadról.

Egyszóval nem fogunk unatkozni idén sem. Főleg, ha a szezon tudná folytatni, vagy legalább tartani az előző évben látott javulást, akkor egy fantasztikus évad előtt állunk. Mi már tűkön ülve számoljuk a napokat és reméljük, hogy már ti is ezt teszitek, hiszen szeptember 27.-én a sorozat visszatér a legújabb szezonjával.

 

comments powered by Disqus